Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

 

akadalymentes
Ma 2024. 3. 28, csütörtök, Gedeon napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Elkezdődött a 2019/20-as tanév

Elkezdődött a 2019/20-as tanév

2019. szeptember másodikán 109 tanuló gyűlt össze tanévnyitó ünnepségre az iskola tornatermében. Iskolakezdő versek és dalok után Éder Etelka igazgatónő köszöntötte az új diákokat, mindenkinek kitartó, lelkes és szorgalmas munkát kívánva.  Továbbra is kérte a szülők együttműködését, segítségét, a közös munkálkodást.  

Eseménynaptár 2019/20.
Kirándulás a Family Parkba

Kirándulás a Family Parkba

Köszönetünket fejezzük ki Szőcs Attilának, aki lehetővé tette iskolánk 53 tanulójának és kísérő pedagógusának, hogy egy felejthetetlen napot töltsön az ausztriai Family Parkban. Mindenki bátorsága, ügyessége mértéke szerint próbálta ki a kalandpark kínálta lehetőségeket, játékokat. Sok tanítványunk most volt életében először vidámparkban. Délután, egy egész évre való élménnyel telve indultunk hazafelé.
Köszönjük szépen a nagyvonalú felajánlást!

További képek a Galériában

 

 

Boldog Iskola cím

Boldog Iskola

Iskolánk ebben a tanévben is elnyerte a „Boldog Iskola” címet. Pedagógusaink a mindennapokba és az osztályfőnöki órák kereteibe építik be a program elemeit.

 

Fogyatékosok napja 2019.

Fogyatékosok napja

2019.09.18-án  az autista tagozatról kirándulni voltunk a győri Állatkertbe. Az ÉSSE győri szervezete, az eddigi évektől eltérően ide szervezte a fogyatékosok napját a megyei sajátos nevelési igényű gyermekei, fogyatékossággal élő felnőttei számára.

Szép napsütéses idő volt, jó hangulatban telt el a kirándulás. Végig sétálva megnéztük az állatkert lakóit. Ami a legjobban tetszett mindenkinek azok az őzikék voltak, testközelből nézhettük meg őket bementünk a kifutójukra. A gyerekek érdeklődve figyelték a tevéket, orrszarvút és a zsiráfokat és persze a többi állatot is.. Szép élményekkel távoztunk Győrből.
                                                                                                                           Tóth Renáta
                                                                                                                       gyógypedagógus

XV. Lovasterápiás Verseny - Fót

XV. Lovasterápiás Verseny - Fót

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2019. szeptember 27-29. között, immáron tizenötödik alkalommal rendezte meg nemzetközi és hazai Díjlovas és Lovasterápiás versenyét. Tanítványunk, Lukácsi Benedek III. lett az „Önálló lovaglás ügyességi pályán” kategóriában, míg a másik két versenyszámban az előkelő 5. és 6. helyet szerezte meg.

Gratulálunk!

Forrás:http://www.gyermekmento.hu/Tartalmak/Hirek/A-Magyar-Lovasterapia-Szovetseg-Nemzetkozi-es-Nemzeti-Dijlovas-Versenye-es--Lovasterapias-Versenye-Foton

 

Európai Diáksport Napja 2019.

Európai Diáksport Napja 2019.

Iskolánk a 2019/20-as tanévben is csatlakozott az Európai Diáksport Nap c. rendezvényhez, melyet szeptember 27-én tartottunk.  Pályázati keretből sikerült ismét elmennünk a Szigetközi Kalandparkba. A rendezvényen majdnem minden tagozat képviseltette magát. 2 turnusban töltöttünk a Kalandparkban 2-2- órát (50 tanuló és 18 kísérő) ahová bemelegítésként sétálva, néhány tanuló futva érkezett meg (ezzel teljesítve az előírt 2019 métert). Közös gyakorlás után a bátrabbak kipróbálták a magasabb pályákat, a kisebbek, pedig a korosztályuknak megfelelő pályát teljesítették. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, alkalmas volt a szabadtéri programok megvalósítására. Visszajelzések alapján a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Iskolánk néhány csoportja (14 tanuló, 5 kísérő) úszásoktatáson vett részt, ők a helyi tanuszodában töltöttek 1-1 órát szakképzett úszásoktatóval, különböző játékos feladatokat végeztek a medencében nagyon jó hangulatban. Ez úton szeretném megköszönni a munkatársaknak, akik a szervezésben segítettek és azoknak a kollégáknak, akik elkísérték és segítették a gyerekeket, hogy részt vehessenek ezeken a programokon.

            Takácsné Zsigmond Éva (testnevelő)



NEMZETI GYÁSZNAP – OKTÓBER 6.

NEMZETI GYÁSZNAP – OKTÓBER 6.

170 éve végezték ki az aradi vértanúkat. Pénteken a 3. óra elején erre a szomorú eseményre emlékeztünk a Wesco-teremben. Az Autista tagozat pedagógusai és tanulói jelenítették meg a kerek évfordulót. Az „Aradi 13 „ film részletén keresztül részesévé válhattunk mi is az 1849-es nap eseményeinek.

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

„1956 története nemcsak forrongás és harc volt, hanem az elmúlt 100 év legnagyobb boldogsága is. Maga a mennyország volt az a 10 nap. Boldogságban úszott az egész ország. Jó volt Magyarországon élni, jó volt magyarnak lenni. Így maradjanak meg emlékezetünkben ezek a napok!” /Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger/

A 6. osztály és a táncszakkör műsorával emlékeztünk intézményünkben az 1956-os forradalom eseményeire, így tisztelegve 1956 mártírjai előtt.

                                                                                               Maász Györgyi
                                                                                           gyógypedagógus

Mozog az iskola 2019.

Mozog az iskola 2019.

A novemberi egészséghónap idén is az egész iskolát megmozgató „Mozog az iskola” egészségnappal zárult. Minden csoport a képességeiknek megfelelően válogatott az állomások között. Kipróbálhatták az ergométert, a légpuska lövészetet, a dartcot és az íjászatot is. Ügyeskedhettek az akadálypályán és az ikt-táblára készített mozgásos feladványok között. Az egész délelőtt tartó programot a DÖK szervezte.
További képek a Galériában

 

Múzeumpedagógiai foglalkozás 2019. 11.
Múzeumpedagógiai foglalkozás
 
November 28-án Múzeumpedagógiai órát tartottak a Hansági Múzeum dolgozói intézményünkben. Közel 30 tanulót vontak be a foglalkozásba. A Bogyó és Babóca című mesén keresztül csináltak kedvet a gyerekeknek a munkához. 3 csoportban dolgoztak a tanulók. Az elkészült munkák a közelgő adventi időszakhoz kapcsolódtak. A gyerekek nagyon élvezték a délelőttöt.
További képek a Galériában
                                                                                                                          Sztányiné Schvábli Andrea
                                                                                                                                  gyógypedagógus
Itt kopog, ott kopog…

Itt kopog, ott kopog…

Megérkezett a Mikulás december 6-án iskolánkba. Vörös István, iskolánk örökös Mikulása, idén is elkápráztatta tanítványainkat. A Szülői Munkaközösség az édességcsomagot biztosította a Mikulást látogató diákoknak.

Köszönjük minden segítő munkáját!

További képek a Galériában.

VIII. Ergométer Verseny Mosonmagyaróváron

VIII. Ergométer Verseny Mosonmagyaróváron

Immár 8. alkalommal rendezték meg városunkban a sérült gyermekek és fiatalok ergométer versenyét. 250, 500 és 2000 méteren mérték össze gyorsaságukat az indulók. Minden indulót éremmel, oklevéllel és mikuláscsomaggal jutalmaztak a szervezők.
Gratulálunk a résztvevőknek!

Szponzori teadélután 2019.

Szponzori teadélután 2019.

2019. december 11-én rendeztük meg szokásos teadélutánunkat, amelyen iskolánk támogatóinak köszönjük meg egész éves nagyvonalú adományait, vagy önzetlen segítségét. Műsorral készültük, majd a nevelőiben teával és süteménnyel vendégeltük meg az egybegyűlteket. Nagy meglepetésünkre az UFM Bt vezetője nem érkezett üres kézzel, egy régóta várt és óhajtott erősítő rendszerrel ajándékozta meg tanítványainkat.
Köszönjük szépen!
További képek a Galériában

ÉSSE Mikulásváró 2019.

ÉSSE Mikulásváró 2019.

Iskolánk F/4. tanulócsoportja részt vett az ÉSSE Győr-Moson-Sopron megyei Egyesületének Mikulásváró partiján. A jókedvet ígérő beharangozónak megfelelően nagyon jól érezték magukat diákjaink a rendezvényen.
Köszönjük szépen!

Forrás:http://www.essegyor.hu/hirek/motoros_mikulas_es_mikulas_disco_2019_december_12-en/0

Karácsony 2019.

Legyen hát karácsony mindenki szívében!

Gondolattal zárult a Foglalkoztató tagozat ünnepi műsora a karácsonyt megelőző utolsó tanítási napon. A tagozat pedagógusai és tanulói hosszú időn keresztül készültek erre az alkalomra. Énekkel, tánccal, verssel színesítették a meghitt pillanatokat. A zeneterápiás csoport és a pedagóguskórus szintén bekapcsolódott a műsorba. Ezen a napon ajándékot kapott a kollégiumi csoport. Egy kollégiumhoz közeli büfé lelkes tulajdonosai pénzadományt gyűjtöttek számukra. Köszönjük szépen!

Mosoni Karácsony 2019.

Mosoni Karácsony 2019.

A Lions Club hagyományos jótékonysági estjén iskolánk 6 diákját ajándékozta meg vásárlási utalvánnyal, édességgel és könyvvel.  A Fehér Ló Közösségi Házban diákjaink fellépése színesítette a programot.

Köszönjük szépen!

kép helye: https://mosonmagyarovar.lions.hu/hirek/mosoni-karacsony

Lions Club cipős doboz-akciója 2019.

Lions Club cipős doboz-akciója 2019.

„A hagyományok szerint a Lions Club idén is játékokkal, könyvekkel, édességgel megpakolt táskákkal, ajándékcsomagokkal érkezett a helyi Éltes Mátyás Általános Iskolába, ahol a fogyatékkal élő gyerekeknek okozott örömet. „

Forrás: https://mosonmagyarovar.lions.hu/hirek/a-helyi-fogyatekos-gyerekeket-nevelo-intezmenyben-jartunk

Logikai témanap a Futurában

Logikai témanap a Futurában

A Flesch Károly Nonprofit Kft.  Interaktív műhelyek Mosonmagyaróváron című projektje keretében 2020. január 24-én intézményünk 1.,2.,5.,6. osztályos tanulói logikai témanapon vettek részt a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban. A gravitációról és a Földről szóló, érdekes kísérletekkel színesített előadáson vettünk részt. Tanulóink körében az új fajátszótér aratta a legnagyobb sikert, ahol járatszerű labirintusokban kellett megtalálni a gyerekeknek állatokhoz kapcsolódó képeket, majd csúszómászókkal, pókokkal és egyéb állatokkal kapcsolatos ismeretekkel gazdagodtak.

                                                                                                           Maász Györgyi
                                                                                                          gyógypedagógus

 

 

Látogatás a Fővárosi Nagycirkuszban

Látogatás a Fővárosi Nagycirkuszban

Iskolánk 6. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkusz Fesztivál Plusz – Varázslatos győztesek című produkcióját tekintették meg 2020. február 13-án. A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál győztes produkciói – zsonglőrök, bohócok, lovas produkciók, légtornászok, artisták, erőemelők – szórakoztattak, s ejtettek ámulatba bennünket.
Köszönjük a részvétel lehetőségét!

 

Farsang 2020

Farsang 2020

2020. február 13-án tartottuk hagyományos farsangunkat iskolánkban. Nagyon sokaknak tartozunk köszönettel. Volt, aki munkájával, adományával segítette a mulatságot. Külön köszönet illeti a Szülői Munkaközösséget. Kollégáink a tombola gyűjtésével és szortírozásával, a gyerekek aktivitását serkentő programok szervezésével és a terem díszítésével járultak hozzá a nap színvonalas lebonyolításához. A bevételt tanítványaink támogatására fordítjuk.
Köszönjük minden közreműködő munkáját!

 

XXIX. Éltes nap

XXIX. Éltes nap

2020. 02. 14-én az Éltes nappal zárult a hetünk. A hagyományoknak megfelelően a reggelt névadónk, Éltes Mátyás domborművénél kezdtük, ahol főhajtás mellett elhelyeztük a tisztelet és megemlékezés koszorúját. A bemutatkozó a Fehér Ló Közösségi Házban folytatódott. Szinte valamennyi csoport bemutatkozott, szerepelt a délelőtt folyamán. Nagyon változatos műsorszámok váltották egymást. Volt dramatikus jelenet, hangszeres játék, táncos produkció, népi játék. A legsikeresebb produkciók a tavaszi kulturális találkozón képviselik majd iskolánkat.   

 

„KAPKODD A LÁBAD” Diákolimpia 2020

„KAPKODD A LÁBAD” Diákolimpia

Az idei tanévben ismét részt vettünk 10 tanulóval a„KAPKODD A LÁBAD”  megyei Diákolimpián Győrben, melyet 2020. február 11-én tartottak. A gyerekek nagyon ügyesen vették az akadályokat. Csapatunknak a 2. helyezést sikerült megszerezni. Gratulálunk nekik, büszkék lehetünk rájuk.

Csapat tagjai: Bedő Koppány 2.o.

                        Kótai Krisztofer 2.o.

                        Orbázi Krisztofer 3.o.

                        Makranczi Tamara 3.o.

                        Józsa Jenő 4.o.

                        Majtényi Kevin 5.o.

                        Németh Roxána 5.o.

                        Alföldi Márk 5.o.

                       Csomortáni Balázs 5.o.

                       Károly Róbert 5.o.

                       

                    

                                                                                                             Takácsné Zsigmond Éva

                                                                                                           (gyógypedagógus/ testnevelő)

MAGYAR PARASPORT NAPJA 2020

MAGYAR PARASPORT NAPJA 2020

Iskolánk is csatlakozott az idei tanévben megrendezésre kerülő Magyar Parasport Nap országos rendezvényéhez, melyet február 21-én tartottunk.

A programot iskolánk tagozatonként valósította meg.

A tanulásban akadályozottak alsó tagozatos diákjai egy rövid beszélgetéssel indították a programot arról, hogy tulajdonképpen mit is jelent a parasport. Ezután testnevelés óra keretén belül kipróbálhatták a vakfutást segítővel, kis nehezítésképpen még akadályokat is kellett kerülniük. Ezt követte a csörgő labda játék, amely a vakok és gyengénlátók egyik legnépszerűbb sportjátéka. Végül kipróbálhatták a kerekesszékes kosárlabdázást. A 3. osztályosok a floorball játékkal is megpróbálkoztak egyszerűsített szabályokkal

Fontosnak tartjuk, hogy iskolánk tanulói a más jellegű sérülésekkel is megismerkedjenek.

Nagyon élvezték a gyerekek a programot. Ők magukat mondták, hogy milyen nehéz ilyen megváltozott körülmények között ezeket a feladatokat, játékokat végrehajtani.

Javasolták, hogy máskor is játszunk ilyen játékokat.

                                                        

                                                                                  Takácsné Zsigmond Éva

XXVI. Éltes Mátyás Vers- és Prózamondó Verseny

XXVI. Éltes Mátyás Vers- és Prózamondó Verseny

2020. 03. 06-án, még a koronavíros-járvány miatti védő-óvó intézkedések előtt, zajlott városunkban a gyógypedagógiai intézmények megyei versmondó versenye. Általános és középiskolai fokon mérték össze tudásukat a tanulásban és értelmileg akadályozott tanulók, valamit az autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekek.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Díjazottak listája

Tájékoztatás - Pandémia idején 2020.04.

Tisztelt Szülők!

Igényeik alapján, különösen indokolt esetben munkanapokon megszervezzük a tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét. Felhívom a szülők figyelmét arra, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mint ha otthon lenne a gyermek, s ez a felügyelet nem jelenti iskolai foglalkozás megtartását. Indokolt eset lehet elsősorban például az, ha a szülő munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. De elsődleges a gyermek otthoni felügyelete, hiszen tilos az iskolalátogatás

Kérem, hogy 2020. március 20-án 10:00 óráig jelezze telefonon, vagy email-ben, a 2020. március 23-27-ig tartó időszak vonatkozásában mely napokon, milyen időtartamban igényli a felügyeletet. Kérését minden esetben indokolni szíveskedjék! Abban az esetben, ha nem érkezik jelzés, azt oly módon értelmezzük alapesetként számon tartva, hogy a gyermek felügyelete a szülő által megoldott.

Kérem, hogy a felügyelet igénylésével csak rendkívüli és különösen indokolt esetben éljen a gyermekek és mindannyiunk biztonsága érdekében.

Egyúttal tájékoztatom Önöket, hogy a Mosonmagyaróvári Önkormányzat biztosítja a gyermekek étkeztetését az alábbiak szerint:.

Az IMGSZ az ellátást déli, meleg főétkezés formájában tudja biztosítani az igénylés alapján, nyilatkozat kitöltésével, a nyilatkozat beérkezését követő naptól.

Az igénylés és lemondás ugyanazokkal a feltételekkel folytatódik, mint egyébként.

A nyilatkozatot annyi példányban kell kitölteni és benyújtani, ahány gyermek vonatkozásában kérik a szülők. 

Az igényelt ebédet egyszer használatos ételtárolóban tudják átvenni a Hunyadi Kollégium épületében (Gulyás Lajos utca) munkanapokon 11:30 - 12:30 időszakban.

Az igénylőlap letölthető honlapunkról, illetve nyomtatott formában átvehető az iskola portáján.

Az iskolaépületben munkanapokon kizárólag vezetői ügyeletet tartunk.

Együttműködésüket köszönöm.

Éder Etelka

intézményvezető

IGÉNYLŐ NYILATKOZAT


© 2014 Powered by WebSiter